Küzdelem kívűl és belül

A küzdelmek bármennyire is nem szereténk, szinte állandó útitársaink a mindennapi életünk során. Bár sok ember kerüli a konfliktust, mégsem sikerül megszabadulnia tőle. Ha ugyanis kívűl nem nézel vele szembe, akkor belül kell majd küzdened, vagyis önmagaddal kelsz párharcra.

Ennek hatására azonban gyakran előfordul, hogy több hibát találsz magadban, mint amennyi a valóságnak megfelel, pedig valójában csak arról van szó, hogy nem akarsz harcolni.

Erről a harcról szól a botok ötös lapja, amely többféle módon is értelmezhető.

A Bot 5-ös lapja a küzdelmekről, a megmérettetésről szól. Amikor egy helyzetben még nem igazán vagy járatos, mégis meg kell mutatnod magad. A Diamond tarot lapján (cikk eleje), ezt a vetélkedést láthatod, ami tulajdonképpen kisebb harc csupán. Egymás ellen mérkőznek meg az emberek, tehát neked is ilyen fajta nyílt csatában kell majd megmutatnod az erődet, ügyességedet.

Itt az öt ember olyan, mintha egy edzésen venne részt, ahol a piros sapkás fiatalember vezeti a testedzést.

Ezen a lapon, amely a Tarot 78 ajtója tarot-kártyából való, már máshogy van ez ábrázolva.

Itt a fal amelyet a főszereplőnek le kell győzni, már nem valaki ellen való küzdelem. Itt szimbolikusan egy benne lévő akadályt kell áttörnie, amely után viszont hatalmas felszabadulás történhet. Tehát a siker utána már az ővé lehet. Ezért is jelenik meg a következő Bot 6-os lapon a siker, hiszen ha ezt megoldod, oda fogsz eljutni.

Ez bennünk lévő korlátokat jelez, amelyek a cselekvésben hátráltatnak.

Tulajdonképpen mind a két esetben nálad van a megoldás, hiszen a bot a te kezedben van, tehát még keresgélned sem kell. Ha tehát ezzel a lappal szembesülsz, akkor tudd, hogy megoldás te benned van és ne kívűlről várj segítséget.

 

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.