A Tarot mágiája

A mágia a hétköznapokban valami mágikus, varázslatos dologról árulkodik. Valami titokzatosról, ami persze rögtön fölkelti a kíváncsiságunkat.

Vajon miért?

Miért vonzanak a mágikus információk, a titkok?

Talán mert mindannyiunkban ott van mélyen a vágy arra, hogy megtudjuk miért is vagyunk itt a Földön, mi az értelme életünknek. Emellett persze a varázslat megadja azt a szabadságot amit keresel, hogy Ura legyél a látható, és láthatatlan világnak egyaránt.

Tulajdonképpen ez is az egyik oka, amiért manapság a tarot-kártya reneszánszát éli. Mivel amikor a kártyát használod, akkor a te magad is varázslóvá, de legalábbis bűvésszé válsz. Varázslatot hozol létre. Sőt. Te magad válsz Varázslóvá.

Hogyan történik mindez?

 

A Mágia szerepe az ősidőkig nyúlik vissza. Gondolj csak például az esőtáncra, termésvarázslásra,vagy a sámánok utazására mellyel komoly gyógyulások érhetőek el. Tehát egyszerű hétköznapi helyzetekre is használták, mivel őseink még úgy érezték, hogy Isten kezében vannak, és ezzel a szertartással közelebb kerülnek hozzá, és persze kéréseik meghallgatásra találnak majd. Persze használták még rontás ellen, betegségek, természeti csapárok kivédésére is.

A Mágia használata többféle módon megvalósulhat. Lehet mágikus tárgyakat, szertartásokat, szavakat, cselekedeteket végrehajtani. Például gondolj csak a kréta körre, mely megvédte azt aki a benne van. Ezt különben a symbolon kártya Mágus lapján is láthatod. Persz ő egy Fekete Mágus, aki az alvilág erőit használja, de hagyjuk őt most magára , és foglalkozzunk most inkább veled.

Hogyan segít abban ez a mágikus eszköz, hogy Te is életed Varázslójává válj?

1. Kaput nyit másik világba

Amikor a tarot-kártyát használod, egy másik világba kapsz bepillantást. Ez csodálatos érzés. Mintha te irányítanál mindent, mintha különleges rés nyílna valahol a felhők között, amelyen csak Te láthatsz be. Ezzel életed kulcsát kapod a kezedbe, mellyel minden zárat megnyithatsz. Hisz bármilyen kérdésre, helyzetre, problémára használhatod a kártyát.

2. Hatalom érzését adja

Amikor a tarot-kártyát, vagy más kártyát, használsz (pl. Symbolon, angyalkártya), akkor életed eseményei az irányításod alá kerülnek, legalábbis így érzed, hisz visszakapod a választás szabadságát. Már tudod merre haladsz, és rajtad múlik hogyan érsz oda, esetleg egy másik célt válassz.

3. Másoknak segíthetsz vele

Amikor másoknak vetsz, és segítséget nyújtasz, te magad lesz a Varázsló, aki a semmiből megteremti az „Igét", a Szót. A Földi világunkban csak akkor válik valami Létezővé, ha gondolatod van róla. Ezzel, és persze a segítség adás szándékával akár komoly segítséget is adhatsz egy másik embernek.

4. Látnokká válsz

A tarot vagy más kártya használata elindítja a képi látást, amely a tudatalatti nyelve. Agyunk ugyanis nagy hányadban képként érzékeli a külvilágot. A cselekvés először egy kép, egy elképzelésből indul ki. A tarot-kártyán tehát egy képet látsz a jövőből ( a lehetséges következményekből), amely segít a jelenben számodra. Elképzelésed születik meg róla, ha pedig már volt ilyen, akkor megerősödik a hatására. Persze, ha nem tetszik a kép, akkor lehetőséget kapsz ezáltal az események megváltoztatására, hisz semmi nem eleve elrendelt, csupán lehetőség, amely a jelen állapot következménye. A szabad akarat mindig a tiéd marad.

5. Közelebb visz Istenhez

Amikor a kártyát mint eszközt használod, intuíciód elkezd működni, mivel a képek ezer szónál is beszédesebbek. ha nem is tudod tudatosan, de hatnak rád. Meglátsz egy részletet rajta, és a tudatalattid bekapcsol. (Például egy függönyt a Főpapnő képén, és erről eszedbe jut, hogy talán a máiknak titkolnivalója van előtted.) Ezáltal inspirálttá válsz, és ez közvetlen Út Istenhez.

 

Ez a mágikus eszköz életed minden területén segíthet neked. Ha szeretnéd tudni mit gondol rólad a másik, vagy félsz, de nem is tudod mi az oka. Ha szeretnél partnert, de nem tudod hogy, vagy ha egy válságból nem találod a kivezető utat. Sok sok lehetőség van még ezen túl is arra, hogy ezt a varázslatos eszközt a hétköznapokban a felmerülő problémákra, és életed megkönnyítésére használd.

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.