Az Érme lovag lapja

Az egyik videóban már beszéltem nektek a gyorsító lapokról, amelyek markáns jelölői a lovag lapok. A lovag lapok a hozzájuk rendelt területen általában előrelépést jelentenek. Az Érme lovagot nem említettem abban a videóban, mert ez a lap

a Föld elemhez tartozik, hiszen ez az elem nagyon lassú minőség. Gondolj csak arra, hogy amikor a föld mozgásba kerül, akkor ahhoz mindig valamilyen külső energia szükséges. Például nagy esőzéseknél a víz kimossa, egy részét magával sodorja a többi pedig leomlik, leszakad. Erős szél, tehát a levegő hatására is megmozdulhat vagy egyszerűen fogsz egy ásót és kiásod. Tehát magától a föld soha nem fog megmozdulni, még a földrengésekhez is belső tűz kell.

Tehát az Érme lovag lapja kivétel a lovag lapok között és mindig egy lassabb előrelépést jelez.

Ez a Rider tarot Érme lovag lapja. Ezen a csomagon alapul szinte az összes később készült tarot-kártya. 

Láthatod, hogy a háttérben van egy szántóföld, tehát már elkezdődött egy folyamat a földön, ez fizikai változást jelképez. Első körben persze ez anyagi változás, azt jelzi, hogy az anyagiak lassan beérnek, tehát amit elkezdtél annak láthatóak lesznek kisebb eredményei. 

Viszont az is nagyon jól látszik, hogy egy helyben áll a ló, és ha jól megnézed ez inkább egy fekete igásló és nem egy harci paripa, így biztos lehetsz benne, hogy nem lesz gyors előrelépés. Főként a mai világban, amikor mindent azonnal akarunk, ezt inkább lassabbnak érzékeljük. Azt mondanám, hogy ez egy beérési szakasz.

Aztán van az Álmok tarot-ja Érme lovag lapja, amelyen kicsit aktívabbnak látszik a lovas. Ez azonban ne tévesszen meg, hiszen a kép egy haladás közbeni megriadást vagy indulás előtti túlzott türelmetlenséget, felgyülemlett energiát mutat. A képen megjelennek a növények, amelyek mindig azt jelentik, hogy valami növekszik, ahogyan ezt a magyar nyelvben oly szépen megtalálod. Persze itt is az anyagi területen jelzi a első körben a növekedést.

A harmadik lap a „Weel Of The Year” tarot-kártya csomagból való. Ezen a lapon megjelenik a Szűz asztrológiai szimbóluma is, amely tudjátok a betakarítás időszakához kapcsolható, ez az augusztus vége és a szeptemberi aratási, szüretelési állapotot mutatja. A lapon szőlő formájában megjelennek a gyümölcsök, itt jobban látszik, hogy ez egy beérés, de nyilván ezt még le kell szedni és hát fel kell dolgozni stb. Összességében anyagi előrelépést jelent.

Ha párkapcsolatban jön ki egy vetésben, hiszen ott is megjelenhet, akkor az azt jelenti, hogy a kapcsolat elkezd mélyülni. Többször vagytok együtt, több élmény ér a kapcsolatban. Meghittebbé válik a kapcsolat. Jelentheti azt a fázist, amikor megismered a barátait, fölvállal mások előtt. Összességében tehát ez is egy előrelépést jelent. 

Ahogy minden Kis Arkánum lap, úgy ez is analóg a Nagy Arkánum egy lapjával, ez pedig a Diadalszekér.

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.