Egy program a tízmilliószoros teremtő napon

A tízmilliószoros napokon minden teremtés tízmilliószoros erővel hat (a tibeti "nagy" Buddha napokat hívják tízmilliószoros napoknak, amelyből évente négy ilyen napot tartanak nyilván). Tehát, ha pozitív gondolatok uralnak, akkor azokat erősíti fel ez az energia, ha negatív gondolatok járnak többségében a fejedben, akkor ezeket. Tudom napi ötvenezer gondolatot nem lehet kordában tartani, ne is vállalkozzunk erre.

Akkor mégis mit tehetek?

Íme néhány ötlet az angyaloktól, akik mindig segítenek.

  1. Vágyak kirakás
  2. Örömhozó megerősítések
  3. Ártó gondolatok hatástalanítása

1. Vágyak kirakás

Ezt elkészítheted bármelyik angyal vagy tündérkártyából vagy akár tarot–kártyából is.

  1. A vágyaimra vonatkozó meggyőződéseim
  2. A vágyaimmal kapcsolatos érzéseim
  3. Miben segít a teremtő nap?
  4. Amit tehetek a vágyaim megvalósulásához
  5. Végeredmény, ami bekövetkezik a vágyaimból

Nézzünk hozzá egy példát is a „Tündérek üzenetei” jóskártyából.

1. Vágyakra vonatkozó meggyőződés: Ősz

Ez arról szól, hogy úgy gondolod, a vágyaidat még az ősz folyamán meg tudod valósítani. Az ősz mint évszak a betakarítás ideje, tehát meggyőződésed, hogy a vágyaid elérhetőek számodra.

2.Vágyakkal kapcsolatos érzések: Elengedés

Úgy érzed, hogy már nem kell irányítani a vágyakat, nyilván mert a múltban már sok energiát is belefektettél. Természetesen arra is felhívja a figyelmet a lap, hogy ne is akard már irányítani, mert a teremtő folyamatok elindultak és éppen jó irányba halad minden.

3. Miben segít a Teremtő nap?: Új otthon

Egy változásról szól lap, amely lehet költözés vagy egy belső tudatváltozás. A biztonság itt a legfontosabb téma, aminek megtalálásában segít majd ennek a tízmilliószoros energiának a hatása.

4. Amit tehetsz a vágyak megvalósulásáért: Születésnap

Ez utalhat egy közelgő születésnapra, amely neked is örömet hoz majd (lehet ez akár más szülinapja is). Emellett pedig utal egy újjászületésre, ajándékokra az élettől, amelyeket most megkapsz. Tehát a feladatod ezeket elfogadni.

5. Végeredmény: Végezz egy kis kutatást!

További információt, segítséget kapsz a vágyaid eléréséhez, új ismeretekre teszel szert, amelyek segítenek vágyaid elérésében. Jelzi, hogy elmélyültebbé válsz, jobban tudsz majd önmagadra figyelni. Utal arra, hogy a vágyaid majd pontosításra szorulnak.

2. Örömhozó megerősítések.

Csukd be a szemed és Keress egy szép emléket a múltad bármelyik pillanatából, bármivel kapcsolatosan.

Tedd a szívedre a kezed és hagyd, hogy ez a boldog emlék szétáradjon benned.

Ezután nyisd ki a szemed és olvasd fel hangosan a következő megerősítéseket.

  • Elengedem a bennem felmerülő negatív érzéseket.
  • Megengedem magamnak az örömöt.
  • Észreveszem a jó dolgokat is.
  • A nap folyamán teret adok a lazításnak és az életélvezetnek.
  • Befogadom életembe az öröm minden formáját.
  • Lehetséges megélni számomra az élet napfényes oldalát is.
  • Biztonságos örülnöm.
  • Teret adok az élet élvezetének az életemben.
  • Akkor is jó ember vagyok, ha örülök az életnek és észreveszem a sok szépséget környezetemben és önmagamban.

3. Ártó gondolatok hatástalanítása

Mivel mindegyikünknek vannak negatív gondolatai, ami elménk sajátosságából fakad, így véglegesen elűzni nem tudjuk őket. Viszont egy egyszerű technikával hatástalaníthatod ezeket (forrás: ACT módszer).

  1. Idézz fel egy negatív önértékelő vagy félelem gondolatot, amely sokszor eszedbe jut. Például: Olyan béna vagyok! Nekem ez úgysem megy így jobb, ha neki sem kezdek. Én sosem fogok megfelelő férfit találni, mert már csak selejtes férfiak vannak, stb.
  2. Koncentrálj ezekre a gondolatokra tíz másodpercig, erősen próbáld elhinni. Figyeld meg, hogyan hat rád.
  3. Ezután énekeld el magadban a Boldog szülinapot dallamára ugyanezeket a mondatokat. Kétszer háromszor is nyugodtan énekelheted, Figyeld meg mi történik.
  4. Most térj vissza a gondolat eredeti formájához. Még egyszer koncentrálj rá tíz másodpercig, próbáld elhinni, amennyire csak tudod. Figyeld meg most hogyan hat rád. Meglátod egészen más fajta érzéseid lesznek ezután, talán még egy jó nagyot nevetsz is rajta.

 

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.