Év-zárás és 2018.évi jóslat

Eljött az év vége és vele az év lezárása is. Ahogyan sokan mások, úgy én is számvetéssel szoktam zárni az ó évet, amelyet az év utolsó napjaiban készítek el. Elsőként a jó dolgokat írom össze, amelyek segítenek optimistább képet adni az elmúlt időszakomról. Ezután pedig jöhet a számvetés kirakás, amely egy részletes útmutatást ad a még meg nem valósult feladatokról, az akadályokról és a megoldási utakról. 

Nézzünk ehhez egy kirakást, és persze mellé az „Évzáró jóslatot” is, amely nélkül nem indulhat el az új év.

Ezt a jóslatot én az OSHO tarot-kártyából készítem el, de természetesen bármelyik tarot, sőt akár angyalkártya is megfelelő.

Számvetés kirakás

  1. Amit sikerült megvalósítanod az előző évben
  2. Milyen feladat maradt az előző évről?
  3. Amit nem fogadtál el, pedig az élet felkínálta
  4. Amilyen lehetőséget megkaptál
  5. Ami segített a problémák megoldásában
  6. Ami akadályozott az előrehaladásban

Évzáró jóslat

  1. lap: A 2018-as év legfontosabb feladata
  2. lap: Ami segít ennek a megvalósításában
  3. lap: Akadály, amit le kell győznöd
  4. lap: Cél, amit el kell érned
  5. lap: Tévút, ami már nem visz előre

Ha szeretnél személyre szóló részletes kirakást, akkor várlak az Év-berendező workshopon, vagy Egyéni konzultáción. Természetesen ezt a kirakást elkészítheted akár tarot-kártyából is, ha nincs kéznél angyalkártya vagy abban kevésbé érzed magad biztosnak.

Varázslatos, mosolygós és sikerrel teli új évet kívánok neked 2018-ra!

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.