Hogyan állj ki önmagadért

Ez a téma azt hiszem igen fontos manapság, mivel az önérvényesítés, csillogás igen nagy szerepet kapott a mai világban. Nőként persze sokkal nehezebb dolgod van, mivel mindezt javasolt inkább nőiesebb módon megoldani (már ha nem akarsz macsó nővé válni és párkapcsolati problémákkal küszködni).

Ez a lap a Gyógyítás Tündérekkel kártyából van, melyhez hasonlót persze máshol is megtalálsz. Például ilyen az Arkangyalok kártyából az "Emlékezz igazi önvalódra", illetve a "Kristálytiszta szándék" lap is.

Bár egyszerűnek tűnik ennek a helyzetnek a megoldása, mégis amikor az ember kihúzza ezt a lapot, pont ez a legnehezebb a számára.

Hiszen azt sem tudja, hogyan tegye meg. 

Pedig van megoldás:

Ez a megoldás azonban több lépésből áll, mivel mindezt gyakorolni kell, ha esetleg nem megy a számodra. 

1. Lépj ki a kereteidből, a komfortzónádból. 

Ezt jelzi a háta mögött a keret, amelyet már igencsak kinőtt és így el kell hagynia. Ez az a védett tér, amiben biztonságban érzed magad, ha különösebben már nem is élvezed (ugyanezt megtalálhatod a tarot lapjain is a Remete lapnál).

2. Szedd össze a bátorságodat

Bizony talán ez a legnehezebb, ha még nincs benne gyakorlatod. Azt tudd, hogy teljesen helyénvaló a félelmed és bizony nem fog elmúlni, csak ha cselekszel (erről szól a Tarot kártyában az Erő lapja).

Persze mindenképpen azt javaslom, hogy előtte kérd az angyaloktól, hogy töltsenek fel nyugalommal és így menni fog (én már kipróbáltam réges-régen amikor még nem ment és csodálatos eredménye volt).

3. Vállald fel az elveidet, tarts ki az értékrended mellett. 

Ez pont olyan mint a tarot-kártyában a Botok 7-es lapja. Mindenki támad, de ki kell tartanod, mert ez erőt adhat neked a cselekvéshez. 

4. Vállald fel az igényeidet és húzd meg a határaidat.

Talán ezt kellett volna legelőre írnom. Ehhez tudnod kell,hogy mit is akarsz valójában. Gondold végig milyen lenne, ha megkapnád, és vizsgáld meg, hogy kellően elégedett vagy-e ezzel az eredménnyel. Ha nem, akkor keresgélj tovább, mert a valódi vágyad valami más lesz. 

Ha teljesen, és maradéktalanul elégedettnek érzed magad, mintha már meglenne, akkor jó úton jársz (sajnos nem mindig fogalmazzuk meg a valódi vágyunkat, mert magunk sem tudjuk mindig kristálytisztán).

Tudom ez így leírva könnyűnek tűnhet és tulajdonképpen, ha gyakorlod egy idő után már menni fog. Azt persze tudnod kell, hogy ha rossz emléked van az ilyen helyzetekről, akkor nehezebb dolgod van. Tehát mindenképpen kérj segítséget az angyaloktól ahhoz, hogy sikerüljön. Akár húzhatsz is egy lapot az Angyalok és Szentek vagy az Istennők kártyából, hogy ki tud neked konkrétan segíteni ebben. Kérd őt és meglátod menni fog.

 
 

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.