Hogyan tudsz változtatni?

Az életben egy biztos van, az pedig a változás. Ezt nyilván te is sokszor hallottad már. Mégis rendre azt tapasztaljuk, hogy a legtöbb ember egy helyben toporog és úgy érzi megrekedt. Ennek persze nagyobb részt a félelem az oka, hiszen bár a változásra vágyunk mindannyian, a komfortzónánkból azonban semmiképp nem akarunk kilépni.

Mi lenne, ha pontosan tudnád, hogy melyik terület az, ahol a változás szükséges?
Nyilván nem kell egyszerre fenekestül felforgatni az életedet, csak épp hol kezdj neki?

A tarot-kártya Kis Arkánumai erre pontos választ tudnak adni. Nézzük meg hogyan.

 

A Nagy Arkánumok segítenek egy-egy nagyobb élethelyzet azonosításában, míg a Kis Arkánum számozott lapjai megmutatják, hogy melyik életterületen van erre a változásra szükség. Hiszen a négy Kis Arkánum megmutatja az érzelmi területet, az anyagiakat, a cselekvő erődet és persze a gondolatok területét is.
Ehhez hozzávesszük még az udvari lapokat is, amelyek személyiség jelölőként funkcionálnak, és így mutatják meg a saját tudatalatti hozzáállásodat egy adott helyzethez.

Nézzük akkor a kirakást, amely segít részletes képet kapni az életedről:

1. Húzz egy Nagy Arkánumot a következő kérdéssel:
- Mi most a legfontosabb feladat az életem jelenlegi szakaszában?

2. Húzz egyet a számozott Kis Arkánumokból (40 db) a következő kérdéssel:
- Melyik életterületen jelenik meg ez a feladat?

3. Húzz egy lapot az udvari kártyákból (16db) a következő kérdéssel:
- Hogyan viszonyulok ehhez a helyzethez?

Amelyik Kis Arkánum terület megjelenik, ott van a feladat, és amelyik szám, az még tovább pontosítja is. A Kelyhek az érzelmi területet jelképezik, az Érmék az anyagiakat, a Kardok a gondolatokat és a Botok a cselekvő erőt.

A számozott lapokban az egyes, hármas, hatos és nyolcas a növekedésről szól, a kettes lapnál megtorpansz, az ötösnél változás következik be, amely veszteségekkel jár. A 7-esnél várakozol, míg a 9, 10 lapok a beéréséről üzennek.

Az udvari lapoknál vedd figyelembe a következőket:
- az apród lapok az elindulásról szólnak, amikor még tanulnod is kell
- a lovag lapok az előrelépésről szólnak, amikor nagy szükséged van a kitartásra is
- a királynő a növekedés lapja, de nagyon fontos hozzá a türelem
- a király a stabilitásról üzen, amikor az elért eredményeket rendszerbe kell foglalnod

Nézzünk egy példát is erre:

Példa

1. lap: Torony

Ez a kártya változásról üzen, amely elkerülhetetlen és gyökeresen kell végrehajtani. Általában váratlan események formájában jelenik meg.

2. lap: Kard 5

Eza  gondolatok területe. tehát a változást itt kell megtenni. Mivel az ötös a veszteségekről, és az elengedésről szól, ezért mindenképp negatív gondolatokat kell most megváltoztatni.

3. lap: Kard lovag

Ez általában negatív lap szokott lenni, de itt most kifejezetten pozitív segítséget nyújt. Először kritikusan meg kell vizsgálnod a gondolataidat, és mindazt amely már ártalmas, el kell engedned. A lovag lap pedig elég intenzív, így mindenfajta korlátot könnyedén le is tud dönteni, tehát a torony lapját nagyban támogatja.

Összesítve tehát, a gondolatok területén gyökeresen kell változtatnod, el kell engedned a régi rossz mintákat és a pesszimizmust. Ebben segíthet, ha kritikusan állsz a negatív gondolatokhoz, és objektívan megvizsgálod azokat. Vágj bele, mert az idő most kedvez a gyors változásnak. legyél bátor, energikus.

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.